Társadalmi katasztrófa és az oktatás

Lájkolj minket!

Azt hiszem, hogy a hazai oktatásról sokaknak meg van a véleménye, ami inkább a “kevésbé jó – teljes kudarc” skálán mozog, mintsem az “inkább jó – tökéletes” skálán. Hallhatunk az egyre korosodó tanári karról, az új nemzeti tantervről, a valóságtól elrugaszkodott történelemkönyvekről, az egyetemi modellváltásról, a közoktatástól elvont milliárdokról, az egyre kevesebb felsőoktatási jelentkezőről, vagy éppen arról, hogy már egyetlen egyetemünk sem szerepel a nemzetközi ranglistákon. Azonban arról még a széleskörű forrásokból tájékozódó egyén is kevés információt talál, hogy mekkora bajban van a magyar természettudományos oktatás. Pedig a baj látványos: csak kémiatanári pozícióból országos szinten 59% betöltetlen, ami nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy több helyen nincs kémiatanár, mint ahol van.

A reggeli készülődés közben botlottam bele a G7 február 6-án feltöltött podcast adásába, amiben Szakmány Csaba, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium fizika-kémia szakos tanára, a Szabó Szabolcs Alapítvány szakmai vezetője fejtette ki részletesen a probléma mikéntjét és mértékét. A helyzet pedig nem túl rózsás, és akkor még meglehetősen visszafogottan fogalmaztam.

De miért nincs elég (kémia)tanár?

Valójában az a csoda, hogy még vannak. Akármilyen hihetetlen, a pályaválasztók körében nem túl népszerű egy olyan szakma, ami sok-sok évnyi felsőfokú tanulmányokat kíván, rengeteg munkával és stresszel jár, ellenben a megélhetésüket éppen csak – ha egyáltalán – fedező fizetést ad cserébe.

Csak, hogy relatíve be tudjuk lőni, hogy mennyi is az annyi: 2021-ben egy mesterképzést (tehát legalább 6 évnyi egyetemi képzést) végző gyakornok pedagógus még a 4. tanítással töltött évében is nettó 145.635 Ft-ot keres csupán, de 15 év után is csak nettó 195.743 Ft-ot. Egy 30 évnyi tanítást maga mögött tudó “veterán” kutatótanár, aki PHD fokozattal rendelkezik, nettó 254.741 Ft-ot keres. Ha valaki nem szeretne 6-10 évet egyetemen tölteni, és inkább elmegy árufeltöltőnek vagy ügyfélszolgálatosnak, esetleg adminisztrátori pozícióba valamelyik multihoz, akkor már az első hónapjában többet kereshet ennél. Azt hiszem, hogy ez önmagában egy hatalmas probléma.

Természetesen ez eleve egy öngerjesztő folyamat, hiszen, ha nincs elég kémia-, fizika- vagy biológiatanár, akkor a gyerekek/diákok sem fognak felfigyelni/érdeklődni sem a téma, sem a pálya iránt. Hiszen, ha nincs a diákok előtt élő példa(kép), ha nincs olyan ember, aki felkeltse az érdeklődésüket, akkor el sem gondolkodnak azon, hogy ezt a pályát válasszák. (Ha pedig mégis, akkor lebeszélik a szülők, rokonok, barátok, arra hivatkozva, hogy valamiből meg is kellene élniük.) A tanárok pedig egyre inkább kiöregednek, és utánpótlás nélkül velük hal a szakma is.

De miért baj, hogy nincs kémiatanár?

Ha megfogant benned ez a kérdés, akkor remélem csupán ironikusan. Az oktatás önmagában az egyik legfontosabb része egy országnak (az egészségügy mellett). A hiedelemmel ellentétben egy ország vezetésének nem lehet érdeke az egyre butuló társadalom, legalábbis hosszútávon. A tudományos kutatási eredmények, felfedezések nagyobbat lökhetnek az agyonhangoztatott GDP-n, mintha az összes autógyárat ide telepítenénk. Ráadásul a tudományos munka valóban hazai termék (hiszen hazai elmék “gyártják”), ellenben egy kínai alkatrészekből a szalag mellett összeszerelt német autónál, ahol a termék nem lesz magyar, csupán olcsó munkaerővé válunk a jóléti társadalmak javára.

De miért olyan fontosak a természettudományok?

Sajnos a természettudományok egyáltalán nincsenek a diákok érdeklődési köreinek elsődleges listáján, de sokszor még a másodlagoson sem szerepelnek. Ez pedig mindannak a sok felgyülemlett gennynek a következménye, ami a hazai oktatási és társadalmi rendszert képezi (értsd: posztszovjet). Nem is várható el, hogy azzá váljon, hiszen már a diákok szülei is gyér ismeretekkel és érdeklődéssel rendelkeznek a természettudományokkal kapcsolatban, miközben az egyre idősebb, még egy teljesen másik rendszerben nevelkedett, sokszor elkeseredett tanárok szaladgálnak iskoláról iskolára, hogy valamiképpen megpróbálják lekötni a a figyelmüket (legfőképpen lexikális tudással, kevés sikerrel). Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor a már több generációval ezelőtt elkezdődött “stréber ellenes hangulat” miatt eleve inkább kinevetik azokat, akik valamilyen hasznos tudást is felszednének az általános és/vagy középiskolai éveik alatt. Ma már nem menő (fogalmam sincs, hogy volt-e az a diákok körében valaha) tudásban vagy jegyekben versenyezni, nem menő kijavítani egy-egy hibát, inkább abban vetélkednek egymással, hogy ki tudja jobban megzavarni a tanórákat.

Emlékszem, hogy a 90-es évek végén – amikor még a televízió volt az otthoni kikapcsolódás legfőbb formája – még a tévéműsorok is teljesen más hangulatot tükröztek. Ha csak a Szerencsekerékre, a Napkeltére vagy a hosszú éveken át óriási sikereket aratott Legyen Ön is Milliomosra gondolok, akkor hamar ráeszmélhetek, hogy ma már egyetlen tudásra épülő (kvíz)műsor sem szerepel a baktériumok szaporodását tökéletesen másoló tv csatornákon. Persze a tv már önmagában egy elavult technológia, és a fiatalok körében az internet teljes mértékben átvette a helyét, a tartalomfogyasztás fő helyszínei a videómegosztó és közösségi oldalak lettek. Természetesen ezeken a felületeken még ma is rengeteg tudásalapú, de egyben szórakoztató tartalom szerepel, de ha nincs PÉLDAKÉP a diákok előtt (sem szülő, sem pedig tanár formájában), akkor a gyerekek nem fogják értékelni ezeket a tartalmakat, és végső soron nem is fogják betölteni a hiányos pozíciókat.

Ha pedig egyre kevesebb a tanár, de nem tesszük vonzóvá a szakmát (és önmagában a tudást), akkor idővel teljes egészében kikopnak tantárgyak a közoktatásból, ami még kevesebb egyetemistát, még kevesebb kutatót, még kevesebb tanárt és még kevesebb orvost eredményez. Ugye azt már nem kell leírnom, hogy ez miért lenne (lesz) probléma?

Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a természettudományok a valódi környezetünkről, az élővilágunkról, és saját szervezetünk működéséről szól, és ha nem vagyunk tisztában az alapvető dolgokkal (például a gravitáció fogalmával, a Föld tulajdonságaival, az immunrendszerünk működésével stb…), akkor hajlamosak leszünk mindenféle áltudományt és álhírt elhinni, ami további problémákat eredményez (lásd oltásellenesség).

Akkor ez most valójában csak egy kivetülése az alapproblémának?

Igen. Ugyanazért nincs elég (kémia)tanár, amiért nincs elég ápoló vagy orvos sem. Mert a közoktatás minősége konkrétan a (varangyos)béka segge alatt van, mert nem keltjük fel az érdeklődését egyetlen diáknak sem a szimplán lexikális tudással, és ha valamilyen csodával határos módon mégis néhányan bevállalják a sokévnyi tanulást és befektetett munkát, azok nem fogják a tudásukat itthon tartani, hanem oda mennek (könnyedén), ahol megbecsülik a tudásokat és munkájukat. Például Ausztriában egy kezdő tanári fizetés 2015-ben (tehát 6 évvel ezelőtt!) évi 10.000.000 Ft-ot jelentett (nálunk most 1.640.000 Ft).

De nem lehetünk egyszerűen “munkaalapú társadalom”?

Itthon valóban ilyen irányba haladunk, és egyáltalán nem véletlenül. A szocializmus néven elhíresült szovjet rendszer javíthatatlanul átformálta sok-sok generáció gondolkodásmódját, amit tudattalanul átörökítünk generációról generációra. A gyári- és bérmunkával nincs semmi baj, de erre építeni egy egész társadalmat már óriási problémákhoz vezet. A rabszolgatörvény néven elhíresült jogszabály, amit aztán a pandémia elején újabb és újabb engedményekkel egészítettek ki, valamint a munkatörvénykönyvének 2012-es átdolgozása (és még sok-sok más intézkedés) erre a munkaalapú társadalomra épül, így egyáltalán nem a (munkaalapú) társadalom javát szolgálja, hanem a külföldi (és a hatalom közelében feltörekvő hazai) multinacionális cégek, tehát a nagy tőke javát.

Ez persze nem csak nálunk van így, a kapitalizmus jelenleg egy olyan rendszer, aminek valódi alternatívája nincs. De az, hogy mennyire segítjük saját polgáraink javát, és hogy mennyire segítjük felfedezni és fejleszteni saját polgáraink tehetségét, és mennyi energiát fektetünk a tehetséggondozásba, az idővel jelentős különbségeket fog előidézni (mérjük csak össze Svájcot Olaszországgal, Ausztriát Magyarországgal, de akár Szlovéniát Szlovákiával).

Ha a munkaalapú társadalom helyett megpróbálnánk “tudásalapú társadalmat” építeni, az hosszútávon megakadályozná, hogy a Nyugat összeszerelő üzeme legyünk, polgáraink pedig csupán olcsó munkaerők.

De akkor mi lenne a megoldás?

Nincs azonnali szerviz. Jelenleg a diákjaink egyre rosszabb eredményeket érnek el a PISA teszten, az egyetemeink lecsúsznak a nemzetközi ranglistákról, miközben betöltetlen háziorvosi és tanári pozíciók sora várná a megbecsült és megfizetett diákokat.

Ehhez viszont a teljes oktatási rendszer átalakítására (például egy finn modellre), a hazai bérek tudásnak és képzettségnek megfelelő, nemzetközi színvonalú emelésére, és nem utolsó sorban a tudás és a tudományok népszerűsítésére lenne szükség. Ez persze rengeteg kiadással járna, amire sokan azt felelik, hogy szép álom, de lehetetlen. Azonban, ha azt nézzük, hogy csak a járvány alatt 140 milliárdot költöttünk sportra, de 10 év alatt 350 milliárdot stadionokra, de több 10 milliárdért építünk kórházat többek között Vietnámban, Kenyában és Szíriában is, de ha csak kommunikációs propagandára (köztévé, óriásplakátok, nemzeti konzultációk, stb…) elköltött több száz milliárdot említjük, akkor már kezd körvonalazódni a kép: tudnánk javítani a dolgon, ha akarnánk. Elkezdhetnénk. De nem tesszük.

Összegzés

A leghasznosabb tudás: saját tudatlanságunk felismerése.

– Tar Károly

Szerencsére még sok egyetemista van az országban, sok olyan pályaválasztás előtt álló diák, aki tudatosan választ szakmát és tovább szeretné képezni magát, sok kutató és professzor, de sok orvos is van a társadalmunkban. Kisebbség, és egyre fogyatkozó tendenciát mutat a létszámuk, de itt vannak, itt járnak közöttünk. Nekik kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a társadalom figyelmét felhívják ezekre a problémákra. Elmagyarázni, hogy egy “munkaalapú társadalom” átlag polgárára nézve is mekkora veszély leselkedik, ha nem fordítunk kellő figyelmet és energiát az oktatásra és a tudásra. Nehezen, és sok munkával, de orvosolható a helyzet. Ez egy befektetés, mind az állam, mind pedig a társadalom részéről: de egy olyan befektetés, ami végül többszörösen megtérül.

Sokan egyébként az internetet “fertőnek” találják, a modern technikát okolják az emberi butulás okaként. (Igen, tudományos kutatás igazolta, hogy az emberiség butul.) Pedig az internet önmagában nem rossz, ahogy a konyhakéssel sem muszáj ölnünk, lehet azzal sajtot is vágni. Én például elég jó eredménnyel érettségiztem, de alig emlékszek valamire a közoktatásban bemagoltatott lexikális tudásból. A jelenlegi tudásom nagy részét autodidakta módon, könyvek és az internet segítségével szereztem. Az interneten lehet könnyedén nyelvet tanulni, a wikipédián bármit megtanulhatunk/megtalálhatunk, de ha megtanuljuk, hogy hogyan kell hatékonyan keresni, akkor szinte bármit megtalálhatunk, például egyetemi tananyagokat, tankönyveket is. Itt a lehetőség előttünk, hogy olyan tudást szerezzünk, ami sokáig elérhetetlen kiváltság volt a legtöbbek számára, csupán akarnunk kell. És ahhoz, hogy akarjuk, megfelelő szülői és tanári fellépés szükséges.

Ahogy Molnár Áron “noÁr” is mondja:

“És biztos, hogy nem kell az egész középkort ismerned,
Mert segít a Google, a Redmenta, az internet,
A Zanza.tv, a Duolingo, a GeoGebra, Kahoot,
A jó oktató az életre nyitja ki neked a kaput!

– noÁr – Tanulni akarunk
Disclaimer

A cikk nem tartalmaz szponzorációt! A G7 podcast (ötletadó) forrásként szerepel, míg noÁr klipje egyszerűen tetszik és idevág. 🙂

Mészáros István

Megosztanád?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük